Felavattuk Kéthly Anna szobrát a Parlament közelében

A műalkotást Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Horváth János, volt kisgazda és fideszes országgyűlési képviselő valamint Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke leplezte le a fővárosi Kossuth tér melletti Olimpia parkban.

Ünnepi beszédében Kövér László úgy jellemezte Kéthly Annát, mint aki lelkében magyar, eszméiben szocialista, értékeiben demokrata – azaz magyar szociáldemokrata volt. A Házelnök szerint négy évtized kommunizmus és két évtized posztkommunizmus után, Kéthly Anna szobra nemcsak a személye iránti tiszteletünk jele, hanem bronzba öntött bizonyossága annak is, hogy a XX. században a nemzeti gondolat és a baloldali politika összekapcsolódása – mint párhuzamosok találkozása a magyar végtelenben – nem volt lehetetlen.

A Kéthly Annát kisgazda politikusként 1943 óta ismerő Horváth János több évtizedes barátságukra és Kéthly Annával közös küzdelmeire emlékezett, majd felhívta a figyelmet: ettől kezdve a Parlament és a Képviselőház között közlekedő politikusok nem tehetik meg, hogy ne vessenek legalább egy pillantást Kéthly Anna szobrára.

Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke arról beszélt, hogy Kéthly egész életében mások szabadságáért harcolt, neve jelképévé vált a mindenfajta rendű és rangú szabadságtörekvésnek. Ő volt az a 20. századi magyar politikus, aki a legtöbbet küzdött az elnyomottak felszabadításáért. Ráadásul ezt mindvégig szinte reménytelenül, a siker legkisebb esélye nélkül tette. Már csak ezért is jár szobrának a hely hazánk nagyjai, a szabadság harcosai és hősei: Rákóczi, Kossuth, Bibó, Tisza, Kovács Béla, Andrássy Gyula és Nagy Imre emlékműve társaságában.

Pelle János: A kaviár baloldal

A hatvanas években, még gyerekként, a magyar televízióban láttam egy, a Német Demokratikus Köztársaságban készült, folytatásos filmet, mely mély nyomot hagyott bennem. Az volt a címe, hogy „A zöld szörnyeteg”, és egy több országban működő, kizsákmányoló, profitra éhes tőkés nagyvállalatról, a Közép- és Dél-Amerikában banánültetményeket fenntartó United Fruit Company nevű multiról szólt. Cselekménye Guatemalában játszódott, ahol 1954-ben a bátor és tisztességes, demokratikusan megválasztott és a szocializmus eszméje iránt vonzódó Arbenz elnök felvette a harcot a „zöld szörnyeteggel”, de a CIA ügynökei megbuktatták őt.  “Pelle János: A kaviár baloldal” bővebben

Meghívó

A Peyer Károly Társaság, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület és a  Józsefvárosi Német Nemzetiségi Önkormányzat meghívja Önt

2015. IV. 15-én szerdán 17.00 órára
Az Európai Unió jövője
című előadásra és vitadélutánra.

Vitaindító előadást tart:

 dr. Gantner Péter, történész

felkért hozzászólók: dr. Szegő Andrea, szociológus

dr. Garaczi Imre, filozófus

Moderátor: Loppert Csaba, a Kéthly Anna Kulturális Egyesület elnöke

A rendezvény helyszíbe: Budapest, VIII. Vajdahunyad utca 1.

Szeretettel várunk mindenkit !

dr. Szabadkai Attila Csaba JNNÖ elnök

Pelle János: „Magyar út” Bengáziban

Az elmúlt hét diplomáciai híre, hogy Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter segítséget ajánlott Ausztriának egy 39 éves osztrák férfi  felkutatására, akit az Iszlám Állam fegyveresei  március hatodikán vittek magukkal a forrongó Líbia közepén elterülő Al-Ghani olajmezőről. (A lázadók egy cseh állampolgárt, továbbá Fülöp-szigeti és bangladesi munkásokat is elraboltak, feltehetőleg azért, hogy váltságdíjat követeljenek értük.) Magyarország egyelőre még fenntartja a követségét, vagyis, legalább elméletileg tehet valamit az ügy érdekében. A bécsi külügyminisztérium, mely előzőleg már felszámolta líbiai képviseletét, megköszönte a magyar közbenjárást. “Pelle János: „Magyar út” Bengáziban” bővebben

Pelle János: Az újjáéledt finn-magyar párhuzam

Magyarország és Finnország huszadik századi történelme számos ponton mutat  hasonlóságot, annak ellenére, hogy alapvetően különbözik egymástól. Északi
nyelvrokonaink a nagy, időnként agresszív Oroszország, majd a Szovjetunió szomszédságában működő demokráciát és jóléti társadalmat építettek ki, a hitleri
Németország szövetségeséből és a világháború veszteséből nagy nemzetközi  tekintélyt élvező, semleges országgá váltak.

“Pelle János: Az újjáéledt finn-magyar párhuzam” bővebben

Hirdetmény

A Kéthly Anna Kulturális Egyesület 2015. évi közgyűlésére 2015. március 31-én 17 órakor kerül sor a Modus Irodaház (Budapest, 1087 Könyves Kálmán krt. 76.) 511. számú helyiségében.

A közgyűlés napirendje a 2014. évi beszámoló, a 2015. évi munkaterv valamint tisztújítás.

A közgyűlésen az Egyesület valamennyi tagja – aki a tagdíját rendezte – részt vehet és szavazhat.

Loppert Csaba, az Egyesület elnöke.