A kilakoltatás elleni tiltakozás (demonstráció) szervezője: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet A kilakoltatás helyszíne: Budapest,  X., kerület, Körösi Csoma Sándor utca 35-37. A kilakoltatás időpontja, a végrehajtó által meghatározott időpont: 14 óra A tiltakozás (demonstráció) a helyszínre való gyülekezés kezdete: 11 órától, az esemény végének várható időpontja 19 óra

Tájékoztatás

 

A 2017. 09. 27. (szerda) kilakoltatás elleni tiltakozáshoz!

 

A kilakoltatás elleni tiltakozás (demonstráció) szervezője: Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet

A kilakoltatás helyszíne: Budapest,  X., kerület, Körösi Csoma Sándor utca 35-37.

A kilakoltatás időpontja, a végrehajtó által meghatározott időpont: 14 óra

A tiltakozás (demonstráció) a helyszínre való gyülekezés kezdete: 11 órától, az esemény végének várható időpontja 19 óra

Röviden összefoglalva az idáig vezető utat:

Egy házaspár két kisgyermekkel, fent jelzett lakosok, mint érintett pénzügyi fogyasztók sérelmére elkövetett és megvalósult a bűncselekmény. A házaspár a havi törlesztés emelkedése, valamint munkahely elvesztése miatt, fizetésképtelenné vált.

A Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet, feljelentést tett Dr. Polt Péter legfőbb ügyésznél, a Raiffeisen Bank Zrt. (refinanszírozó bank), képviseletében eljáró Ügyvédi Iroda, valamint az Argenta Lízing Zrt (hitelező) képviseletében eljáró Ügyvédi iroda ellen. Az érintett pénzügyi fogyasztók számára jelentős anyagi hátrány (kár) keletkezett. A hitelező és a refinanszírozó bank elkülönült követeléseinek a végrehajtási eljárásban való érvényesítése, ily módon az Adósoknak „kétszeres” lett a teljesítése.

Előadtuk a Legfőbb ügyésznek, mivel az Adósok a Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet tagjai, mint meghatalmazott a végrehajtási eljárással szembeni jogorvoslati eljárásban, mely a végrehajtási záradék törlésére irányult, hogy …ügyszámon közjegyzői okiratba foglalt egyoldalú kötelezettségvállalásról szóló közokirat nem tartalmazza közérthetően és egyértelműen az Adósok kötelezettségvállalását, valamint annak mértékét és kockázatát.

A végrehajtási záradék törlése iránti kérelmünket ….közjegyző, valamint a Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság …..számú végzésével elutasította.

Megjegyezzük, hogy a Fővárosi Törvényszék végzése minden alapot nélkülöző jogi vélelem, mert az elkülönült végrehajtásokban a hitelező és a refinanszírozó bank, mint zálogjogosult ugyan külön-külön követeléseket, azonban egyszerre érvényesítenek a végrehajtásban, így a követelések összeadódnak és kétszeres teljesítés történik.

A bűncselekményeket a hitelező és a refinanszírozásban szerepet vállaló pénzügyi intézmények tisztségviselői és jogi képviselőik akkor követték és követik el, amikor az adósok hiányos jogi és pénzügyi ismereteit kihasználják és nyomatékkal kiemelve, hogy itt nem ravaszság vagy üzleti fogás nyújtotta lehetőségek kiaknázásáról, hanem az alacsonyabb színvonalon állók csalárd kizsákmányolásáról és kifosztásáról van szó.

A közokirat alapján az Argenta Lízing Zrt sem az önálló zálogjognak, sem a hitelezői követelésnek nem jogosultja, erre tekintettel a végrehajtási eljárás kezdeményezésével az elkövetőek csalást követtek el, valamint a Raiffeisen Bank Zrt eljáró képviselői a kialakított jogellenes helyzetbe és az Adósoknak okozott súlyos károkozásba belenyugodtak, azon cselekményükkel, mellyel a végrehajtási eljárásba bekapcsolódtak a csalásban aktívan közreműködtek.

A jogellenesen elkülönült két követelés miatt a végrehajtási költségek is kétszeresen terhelik az Adósokat és az 5 millió kölcsönből, 30 millió Ft feletti követelések lettek.

A hitelező és a refinanszírozó magatartása alapján megállapítható, hogy cselekményük az ügyféllel szemben érvényesíteni kívánt követelés kétszeres teljesítésének a kikényszerítésére irányult, csalárd magatartásukkal az ügyfeleiket tévedésbe ejtették és tévedésben tartották, az eljáró hatóságot és bíróságot a vagyoni joggal (önálló zálogjog) kapcsolatban félrevezették, követeléseiket elkülönítették, kétszeresen érvényesítették. 

Felhívtuk a Legfőbb Ügyész figyelmét, hogy a 2017. szeptember 27. napjára kitűzött kilakoltatás és a további végrehajtási cselekmények az Adósok és családjuk lakhatását és megélhetését fenyegeti, ezért az előadott végrehajtási ügyekben, a további károkozást akadályozza meg és a végrehajtás eljárást felfüggesztése iránt hivatalból intézkedjen.

Kijelentettük, hogy az előadottak a valóságnak megfelelnek, bizonyításuk érdekében, a hivatkozott okiratokat csatoltuk, melyeket a végrehajtási ügy iratai is alátámasztják.

A hitelező és a refinanszírozó bank sajátságos eljárása az önálló zálogjog értelmezésével és érvényesítésével kapcsolatban, pénzügyi fogyasztók széles rétegét érinti.

Kértük az Ügyészséget, hogy az elkövetőkkel szemben a szükséges nyomozati eljárásokat rövid határidővel megindítani szíveskedjenek.

Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet a helyzetre való tekintettel visszajelzést még nem kapott, így vélhetően a kilakoltatást végrehajtásra kerül!

 

Kérem a Média munkatársait, segítsenek abban, hogy e súlyos jogsérelmek a nyilvánosságra kerüljenek!

Megjelenésükre számítunk Önökre!

Üdvözlettel:

Mácsai Rozália

Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet elnökségi tag,

Média kapcsolatokért felelős vezetője

Elérhetőségem: macsai2010@gmail.com

Telefon: + 36 30 535 93 73

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.