“Egy hang elnémul” – Loppert Csaba beszéde Kéthly Anna születésének 123. évfordulóján, 2012. november 17-én.

2012-11-17KA-tĂ©r-150x150„Egy hang elnémul” – ez volt a címe Kéthly Anna 1963. december elsejei vezércikkének az emigráns szociáldemokraták lapjában. A londoni Népszava, amely hét évig minden hónap elsején megjelent, az esetek többségében Kéthly első oldalt teljes egészében betöltő írásával, 1963 decemberében jelent meg utoljára. A folytatásra nem volt pénz. Kéthly azonban azt írta: az elnémuló hang helyett „ezer másiknak kötelessége még hangosabban szólni”.

És az az ezer másik hang, nem azonnal ugyan, de egy évtized elteltével megszólalt, előbb halkan, majd egyre hangosabban. A 68-as nemzedék szájából, kórusban teljes erővel zúgott. Mígnem 1989-ben megdöntötte a hazug, álszent és gyilkos diktatúrát, a Kádár-rendszert. Kéthly és szerzőtársai, mindenekelőtt Szélig Imre, vátesznek bizonyultak, amikor megjósolták: hiába képezik Kádárék a maguk janicsárjait, hiába próbálják „jól káderezett szülők gyermekeit szocializmusra oktatni”, mert ezek a gyermekek lesznek az elsők, akik szembefordulnak a hazugságra épülő rendszerrel. A külföldre üldözött, emigráns szociáldemokratáknak igazuk lett, őket igazolta a történelem. A janicsárnak képzett fiatalok voltak az elsők, akik megtagadták a szocializmusnak álcázott államkapitalizmust, akik szembeszálltak a Moszkvából távvezérelt ukázokkal, az egypártrendszerrel, a besúgói világgal, a kolhozosítás formájában újfent csak a nagybirtokra épülő mezőgazdasággal: 1968-ban nem ezren, de sok százezren erősítették fel újra az ő szavaikat. Igaz, azután az ő hangjuk is elnémult.

Most ismét kötelességünk felerősíteni ezt a hangot, az igazi szociáldemokraták, az igazi közép hangját. Azokét, akiket szabadságszerető és demokrata meggyőződésük (a kettő nem mindig jár együtt), a gyengébbek melletti kiállásuk miatt a szélsőséges politikai erők meggyilkoltak, megkínoztak, kiüldöztek hazájukból, börtönbe vetettek, kitelepítettek, állásuktól megfosztottak. De mindenekelőtt eljelentéktelenítettek, elhallgattattak és az ismeretlenség homályába taszítottak. Vajon hányan ismerik ma Magyarországon Mónus Illés, Kabók Lajos, Koltói Anna, Ries István, Szeder Ferenc nevét, hogy csak néhányat említsünk a fasiszta és a bolsevik terror halálos áldozatai közül. Hányan tudják, ki volt Garami Ernő, Buchinger Manó,Valentiny Ágoston, Kelemen Gyula, Kálmán József, Zentai Vilmos, Révész András és társaik, akik hosszú éveket töltöttek politikai fogolyként börtönben?

Persze, a magyar szociáldemokraták is tudtak tévedni, voltak baklövéseik. 1946-ban például Kéthly Anna a Demokratikus közoktatás című könyvecskéjében azt írta: „A diadalmas Vöröshadsereg az országot átadta azoknak az erőknek, amelyek a demokratikus átalakulást munkálják”. Hát nem adta át. A „diadalmas Vöröshadsereg” még negyven évig nem adta át az országot a demokratikus erőknek. De azután átadta, és ekkor vált aktuálissá Kéthly és a magyar szociáldemokraták elképzelése arról, hogy milyennek is kell lennie a magyar köznevelésnek.

Próbáljuk meg felidézni néhány szóban, milyennek kell lennie a magyarság második honfoglalásának, a demokratikus köznevelésnek, milyennek kell lennie a gyermeknek, és milyennek kell lennie a pedagógusnak Kéthly Anna szerint! Hátha tanulhatunk belőle valamit.

A legfontosabb, hogy önálló gondolkozásra neveljük a gyermeket, szemben azokkal az időkkel, amikor „elmúlt korok pálcás pedagógusai”belenyugvásra és tűrésre szoktatták – írja Kéthly 1946-ban. Az önálló gondolkodás legfontosabb eszköze a fogalmak tisztázása, mert a „diktatúrás” gondolkodás egyetlen ellenszere, ha tudjuk, miről beszélünk. Vajon eljutottunk-e már idáig? Feltette-e napjainkban egyetlen újságíró is a kérdést egyetlen politikusnak, amikor az a reformok szükségességéről beszélt, hogy mit ért a reform fogalmán?

Kéthly szerint a gyermek csak akkor tehet szert önálló gondolkodásra, ha elegendő szabadságot kap és hagyják játszani. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy elfogadta volna a liberális pedagógia-felfogást. Ő ugyanis ‒ szemben a mai liberálisokkal ‒ nem elégedett meg, nem állt meg az önálló gondolkodásra nevelésnél, a pozitív és a negatív, vagyis a kritikai, a bíráló gondolkodás egységénél. Hasonlóan fontosnak tartotta az erkölcsös életre nevelést, vagy ahogy ő fogalmazott, a „jellemképzést”. „A jellemképzést általában fontosabbnak tartjuk, mint az ismerettömeg megszerzését.” ‒ írja ‒ mert aki jellemes, az könnyebben lesz képes nagyobb ismerettömeget szerezni. Hozzáteszi: a megfelelő jellemű emberek képzéséhez pedig egységes, állami iskolarendszer kell. „Még csak az hiányzik, hogy minden párt külön iskolát akarjon magának” ‒ írja egy helyen.

A pedagógust a második honfoglalás legfontosabb harcosának, szereplőjének és zálogának tartotta Kéthly. „Anyagilag és erkölcsileg megbecsült pedagógusokra van szükség, olyan pedagógusokra, akik nem kényszerülnek mellékkeresetek hajszolására.” Azt írja, a legjellemesebbeket és legbátrabbakat kell erre a pályára hívnunk. Önálló gondolkodás, jellemes emberek, megbecsült pedagógusok ‒ ezekben a szavakban foglalható tehát össze Kéthly Anna és az igazi szociáldemokraták mának szóló neveléspolitikai üzenete.

Gerő András, történész azt javasolja: Magyarországnak is legyen egy jelmondata, miként a franciáknak a „szabadság, egyenlőség, testvériség”. A Kéthly Anna Kulturális Egyesület névadója szavait javasolja: „Erkölcs nélkül, jellemes emberek nélkül elpusztul a nemzet.”

Loppert Csaba

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.